Oroszlán Horoszkóp 2023
2023 az Oroszlánoknak magabiztosan és jó mentális állapotban fog telni. Bármibe fognak, azt véghez tudják vinni. Vágyuk, hogy a középpontban legyenek legalább az év első felében teljesülni fog, mert érett szakemberekként lépnek fel, ezzel pedig jó példát mutatva másoknak is. A 2023-as horoszkóp azonban azt tanácsolja az Oroszlánok számára, hogy tartsanak fenn egy bizonyos fokú önkritikát. A túlzott önbizalom sokszor arrogánsnak is hathat mások számára.
Az Oroszlánok jó hangulatban kezdik az évet. A céljaik elérése könnyen és erőlködés nélkül fog menni. Annyira motivált lesz a munkában, hogy emiatt már néha szétszórtnak és uralkodónak tűnhet, ami viszont nem annyira előnyös, ha emberekkel dolgozik. Tartsa fenn a motivációját és a fegyelmet, de ne vigye túlzásba.
Az év első felében érdeklődni kezd majd a sportok iránt. A teste is jó formában lesz, aminek
köszönhetően barátaival együtt a labdajátékokban jeleskedik majd. Viszont ebben az időszakban emésztési problémák léphetnek fel. Próbáljon meg egészségesebben főzni vagy olyan étteremben egyen, ahol igazán tápláló ételeket szolgálnak fel, és kerülje a fűszeres ételeket.
A Mars energiái felébresztik Önben a kreatív és szexuális energiákat. Vágyakozni fog a szenvedély és a fizikai kontakt iránt, így felkészülhet egy kellemes élményre ebben a témában. Egy remek szexuális kaland vár Önre. A kreativitása leginkább a karrierben lesz tetten érhető, ahol lenyűgöző ötletek fognak eszébe jutni, ennek köszönhetően pedig egy előléptetés is kilátásba kerülhet. Ha párkapcsolatról van szó, igazán romantikus pillanatokra számíthat. Ha Ön nem szerelmes, ebben az időszakban nagy esélye van annak, hogy megismerkedjen valakivel.
Ősszel fáradtság gyötörheti majd. Valami okból kifolyólag bűntudatot is érezhet, ami az alvását is befolyásolni fogja. A teste azt kéri Öntől, hogy változtasson a napirendjén és több tisztelet is kíván. Menjen el wellnessezni vagy utazzon el párjával egy kis napfény érdekében.
A 2023-as évet a sikerei megünneplésével zárhatja. Tele lesz motivációval készségei fejlesztését illetően, de igénye lesz egy kis nyugalomra is. Kényeztesse magát békével és szeretteivel és ne rohanjon bele semmibe.